Városlista
2025. május 28, szerda - Emil, Csanád

Hírek

2013. Május 23. 19:30, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Stohl helytállónak tartja a börtönnaplója alapján írt könyv tartalmát

Stohl András ma is helytállónak tartja az öt hónapos börtönbüntetése idején írt napló alapján készült, Szalai Vivien által jegyzett könyvben foglaltakat. A színész ezt annak a polgári pernek az első tárgyalásán jelentette ki csütörtökön, amelyet a Budapesti Fegyház és Börtön indított ellene és a könyv szerzője ellen jó hírnév megsértése miatt.

Az elsőrendű alperes Stohl András meghallgatásakor azt hangsúlyozta, hogy ő maga írta meg egyfajta "tanulságként" (jobbára a rácsok mögött hallottak alapján) a könyvet, Szalai Vivien csak stilizálta, szerkesztette a szöveget. Hozzátette: nem gondolta volna, hogy emiatt megint bíróság elé kell állnia.
A felperes jogi képviselője, Strasser Tibor szinte maradéktalanul fenntartotta a keresetet, amelynek lényege, hogy Stohl és a Magyar börtönpokol című könyv szerzője, Szalai Vivien ( a másodrendű alperes) a kötet valótlan állításaival megsértette a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnévhez fűződő jogát. A kereset szerint a tavaly ősszel az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyv a büntetés-végrehajtás társadalmi megítélését is hátrányosan érinti. Mindezekért nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére tartanak igényt.
A felperes elállt a kötet forgalmazásának betiltására vonatkozó kérelmétől, elfogadva az alperesek azon állítását, hogy a "sikerkönyv" minden példánya elkelt.
"Ki kellett írni magamból a börtönben átélteket, illetve úgy gondoltam, hogy ismert ember lévén az extrém helyzet, amelybe kerültem, másokat is érdekelhet" - indokolta a kötet megszületését Stohl András. A színész Horváth Zsolt bíró kérdéseire válaszolva egyebek mellett elmondta: az egész könyvet ő írta, Szalai Vivien csak magnóra vette kettőjük börtönbeli beszélgetéseit, majd ennek alapján stilizálta, szerkesztette a kész szöveget, amelyet aztán ő jóváhagyott a megjelenés előtt.
"Semmi olyat nem írtam le, amit ne hallottam vagy tapasztaltam volna" - jelentette ki a színész, akinek szavaira reagálva a felperes jogi képviselője az átéltekről faggatta Stohlt, majd megkérdezte, hogy a könyv nagy része híresztelések alapján született-e. Az előbbi kérdésre válaszul a színész egy "biztonsági" vetkőztetést hozott fel példaként, az utóbbi kérdésre nem tudott válaszolni. Megjegyezte: ismertsége miatt egyfajta kivételezett helyzetet élvezett a rácsok mögött, de fogva tartott társainak elbeszélései - a Magyar Helsinki Bizottságnak az interneten olvasott jelentését is figyelembe véve - meggyőzték őt, nem volt kétsége a keresetben kifogásolt megalázások, egyes bv-őrök túlkapásai, az időnkénti brutalitások, rabverések és egyéb történetek igazságtartalmát illetően.
Szerinte 60-70 százalékban kedvező képet fest a börtönről a kifogásolt könyv, de a negatívumokat is "meg kellett mutatnia".
Szalai Vivien elsősorban azt hangsúlyozta meghallgatásakor, hogy alapos kutatómunkát végzett a kötet kiadása előtt, és szakmája minden szabályát betartva dolgozott. Azt mondta, hogy csak formába öntötte Stohl börtönnaplóját, ezért őt nem terheli semmiféle jogi felelősség. A szerző és védője szerint egyébként, mivel a felperest nem érte kár, túlzott az ötmilliós kártérítési igény.
A polgári per október elsején folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken.
Stohl András másfél évvel ezelőtt azért került a rács mögé, mert 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával ittasan balesetet okozott. A szabályosan haladó járművekben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A színészt súlyos sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte, de jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után, tavaly március 5-én feltételesen szabadult.

Címkék: Jog-bíróság

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 28. 17:16, szerda | Belföld

Új korszak elé néz a magyar kisipar

A globális kihívások és gyorsuló technológiai változások közepette is a magyar kisipar megerősítését sürgette Németh László,

2025. Május 28. 15:07, szerda | Belföld

Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.

2025. Május 28. 12:04, szerda | Belföld

Latorcai Csaba: a Brüsszelt vezető baloldali elit gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában

A Brüsszelt vezető baloldali elit igazából egy gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában, és egy gazdasági érdekcsoportot kiszolgálva mindent elkövet azért, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl az Európai Unióba

2025. Május 28. 10:05, szerda | Belföld

Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál

Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.